Első bejegyzés

Zokni meghalt. Most.

Tegnap megírtam neki, amit gondoltam arról az egészről.Nem túl durván, de nem is az lett életem barátságlevele. Ma kaptam rá választ. Pénteken azért volt sokáig, mert 2 másik emberrel is találkozott, és? Ki mondta, hogy nem lehet? De ha tudod, hogy másnap este programod van, készülj úgy. Szombaton elment randizni, annak ellenére, hogy előző nap annyit sírt, és nem tudta milyen hangulata lesz, és ezért írta, hogy lehet. Ha randizni el tudsz menni, akkor egy barátra is van időd! De tök mindegy, nem is az bánt, hogy nem mentünk, hanem hogy egyáltalán nem érzed mi a bajom, bocsánatot se kérsz, és nem veszed észre, hogy mindenkire van időd csak épp a velem való időt mondod le! Csalódtam!Egy "barátban"!Most már tudom, hol a helyem és főleg, hogy hol a TE helyed nálam!

Úgy volt, hogy ma elmegyünk este. Tegnap, mondtam, szóljon, hogy most menjünk vagy ne. Erre sms, nem baj, ha holnap döntöm el? Hát persze hogy nem mi? Ha az ember el akar menni valahova már egy hete akkor nem mondja le. Csütörtöki kifogás, Zoknival akar lenni, jó persze, ezt megértem. Erre kiderül, hogy tegnap késő este ér haza, és most már világos miért nem volt biztos, még jó hogy tegnap megmondtam, hogy inkább hagyjuk. Tudta, hogy ez lesz, erre ma meg programot csinál. Elegem van az ilyen "barátokból", már nem először, de most már ilyen nem lesz többet! 

Ezt most végig csinálom.

Zokni meg fog halni, tudom. Sajnálom. hiányozni fog. Sokat játszottunk. De nem szabad kikészülni, ezen is túl leszünk, mindig velünk lesz. Egyszer minden elmúlik, és a lényeg, hogy ennél jobb helyen nem lehetett volna. Ennél több szeretetet nem is kaphatott volna. És Cipire is gondolni kell. Ő itt marad, egyedül, testvér nélkül. Neki milyen lesz? Rosszabb mint nekünk. De nem lesz teljesen egyedül.
Új életek is születtek és gyönyörűek. Gazdi kell nekik, nem maradhatnak egyedül. Találni kell. Bízzunk benne.

Életek jönnek, mennek, mi maradunk. Egy darabig...